Jelenlegi hely

Címlap » Kedvenc alapanyagaim » 2015 » január » 26th » Címkék » Ázsia » Panko, az alternatív zsemlemorzsa

Mi az a Panko?

Üzletek polcain ritka vendég Magyarországon, kevés speciális élelmiszer és fűszer üzleten kívül nem nagyon találkozhatsz vele. Ha véletlenül a kezedbe veszel egy zacskó pankót, megrázogatod, próbálod megfejteni a japán feliratokat rajta, jó esetben megkeresed a kicsiny magyar cetlit és elolvasod. Egzotikum, gondolod és már teszed is vissza a polcra. Kevesen tudnak róla, gasztronómiában egy kicsit jártasabbak találkoztak vele, elsősorban japán receptekben.

Funkcióját tekintve azonos azzal, amit a magyar konyhában zsemlemorzsának hívunk és egyébként meglehetősen gyakran használunk is. Rutinból. A szüleink is ezt használták, a szomszéd is ezt használja és a receptekben is ez szerepel. Pedig ha törődünk az egészségünkkel, fogyni szeretnénk vagy egyszerűen csak változatosságra vágyunk, érdemes megismerkedni ezzel a hétköznapi alapanyaggal.

Alapvetően kétféle változata van:

Az egyik fehér és ezt a fehérkenyérből készítik, a héja hozzáadása nélkül, míg a másik változat (ami még ritkábban fordul elő hazánkban), teljes kiőrlésű kenyérből készül, ez azonban tartalmazza a kenyér héját is. Alapvető különbség nem csak az alapanyagban, de legfőképp a gyártási eljárásból adódik a hagyományos zsemlemorzsához képest. Amíg a zsemlemorzsa apró szemcsékből áll, még a morzsánál is kisebbekből általában, addig a panko szemcsemérete ennek a többszöröse a felületét tekintve. Pehelyszerű és könnyű, kissé szárazabb is.

Semleges íze lehetővé teszi, hogy ne csak japán ételekben gondolkozz el a használatán, hanem bármely olyan ételben, amiben egyébként zsemlemorzsát használnál, ahogy azt szerte a világban egyre gyakrabban teszik mások is.

 

Miért jobb, egészségesebb választás a panko a hagyományos zsemlemorzsánál?

A panko titka nem az alapanyagában rejtőzködik, hanem a szerkezetében. Nedvszívó képessége jóval alacsonyabb a zsemlemorzsáénál, így a zsiradékokat is sokkal kevésbé szívja magába. Egy panko-val panírozott rántott csirke kevesebb felszívott zsiradékot fog tartalmazni, így a rántott csirke a panko-tól egészségesebbé válik, kalória tartalma is jelentősen csökken. Ugyanakkor a panko-val panírozott csirkét még finomabbnak is fogod érezni, mert a panír könnyebb lesz és ropogós, így megfelelő kontrasztot is ad az ételed szerkezetének. A különbség már akkor is megmutatkozik, ha még csak a tányérodon szemléled a rántott csirkédet. A kisütött panír felülete borzas, színe homogén aranysárga, sokkal tetszetősebb és kívánatosabb is.

A panko-t használhatod egytálételek felső zárórétegeként is, ugyanazokat az előnyöket fogja felmutatni, mint a rántott csirkénél.

Szereted a húsgombócot? Ugyan szebb nem lesz a gombócod, ha hozzákevert alapanyagként is panko-t használsz zsemlemorzsa helyett, de könnyedebb és egészségesebb igen.

Ha legközelebb találkoznál vele az üzlet polcán, most már tudod, hogy nem érdemes visszatenned, inkább rakd a kosaradba. Ha fogyókúrázol, vagy egész egyszerűen csak egészségesebben szeretnél táplálkozni, kutasd fel, hol lehet a lakóhelyedhez legközelebb helyen megvásárolni.

Megszoktad, amit eddig használtál?

Tudom, a megszokás nagy úr... Ha valamit a nagymama, később pedig az édesanyád is használt, sőt mi több, már te is mindig azt fogod használni. Nehéz a szokásainkat megváltoztatni. Még akkor is, ha a szokásaink rosszak. 

Idegenkedsz a távol-keleti alapanyagtól? Vagy inkább csak ragaszkodsz a magyar termék használatához? Jó hír, hogy az élelmiszer üzletek polcain a rusztikus kenyérmorzsák után megjelent egy magyar gyártó panko terméke, a japán pankohoz képest sokkal kedvezőbb áron. Bízzunk benne, hogy hamarosan megtalálható lesz ez a termék is a legkisebb élelmiszerboltok kínálatában is. Ez csak rajtunk, a vásárlókon múlik: amit keresünk, sokan keresünk, az hamarosan kapható is lesz.

Hogyan készíthetsz Panko morzsát?

Ha az üzletekben kapható magyar gyártású Panko morzsa helyett kedved támad hasonlatos morzsa előállításával kísérletezhetsz. Hasonlatos, mert a valódi panko előállítása speciális eljárások összessége, házilag nem megoldható. Hasonmást készíthetsz úgy, hogy szikkadt fehérkenyérről levágod a héját és turmixgépben egy-két rövidke indítással morzsaméretűvé vágod. Ha turmixgép nincs otthon, akkor marad a a nagylyukú reszelő és a fáradságos kézi munka. Az így vagy úgy morzsálódott kenyeret tedd 120 Celsius fokra előmelegített sütőbe egy sütőtálcán. Ügyelj arra, hogy a morzsa egy rétegben fedje a tálcát, hogy egyenletesen száradhasson ki. Süsd 3-4 percig, majd rázd meg a tálcát, hogy a szemek megforogjanak és tedd vissza a sütőbe újabb 3-4 percre. Ügyelj arra, hogy a morzsák ne piruljanak, hanem fehéren száradjanak. Ellenőrizd és ha még nem teljesen szárazak a morzsák, akkor 60 Celsius fokra csökkentett hőmérsékleten szárítsd egy órán át vagy amíg kellően száraz nem lesz. A kész morzsát lezárható üvegben tárolhatod a felhasználásáig. 

Nézd meg a panko-val készült receptjeimet! Kattints ide: panko receptek